Globetrotter - Utazó blog

Nem kevés küzdelemmel a lustaság ellen, de folytatódik a blog. :)

Idén egészen márciusig kellett várnom, hogy eljussak Forniba, egy év sí- és öt hónap siklóernyő megvonás után. Mivel csak két napom volt inkább az utóbbira mozdultam rá.

Hogy mennyire, azt bőven jellemzi, hogy a szombat hajnali fél ötös érkezés után (na jó, csak az egyenesekben aludtam az autópályán), reggel kilenckor már pattantam ki az ágyból és egy lendülettel robogtam az erkélyre időjárást szakérteni. Ragyogó napsütés "szépidőfelhőkkel", már csak a szél maradt kérdéses. Gyors telefon a hegytetőre, szélirány, sebesség (állítólag) rendben) Közben egy ernyős is megjelent a sípályák felett, már messziről látszott, hogy régebbi típusú a felszerelése, nem is maradt sokáig a magasban, tipli tehát a leszállóba. Meglepetésemre, egy erősen nyugdíjkorhatár feletti pilótába botlottam, aki az időjárás felöli érdeklődésemre egy szolíd tőmondattal reflektált: "ideal conditions". Ernyő a hátra és irány a hegy.

Tavaly óta a starthelyet átköltöztették. A régi helyén már egy új pálya kanyarog, a helyi sítalpas yard viszont kézségesen útbaigazít az új start zónába, ami az egyik (azért nem túl tömött) sípályát jelenteti. Pozitív hozadéka a változásnak az óriási nekifutási terep, no nem mintha nagyon futkosnom kéne a starthoz hála a DHV-2-es szárnynak. Negatívum viszont bőven akad. Az első hibaszázalék, hogy a régi , már csak repüléshez (le)használt bakancsomban mentem. Jó tanács: senki se akarjon egy kb 30%-os lejtésű leratrakolt sípályán tükörradiál talpú bakancsban kolbászolni, mert könnyen előadhatja a Chaplin filmek teljes mozgáskultúráját. Aztán sikerült rommá paráznom magam amiatt, hogy valami balfék síelő nehogy keresztülcsússzon a zsinórzaton (a kevlár magú zsinór nem csipázza az ilyesmit), netán a kupolán. Ezt végül sikerült megúszni. Start szempontból a leggázosabb, a magas fasor a pálya két oldalán, ugyanis mint később beigazolódott az első pár száz métert kellően hullámvasutassá teszik a fák által kavart légáramlatok.

Ennyi hónap kihagyás után az ember fia persze triplán ellenőriz mindent, egy dolog miatt azonban nagyot koppantam. Normál esetben startnál a 100-150 méterrel lentebb lévő növényzetet kell lesni, mikor jön a megfelelően erős és kitartó befúvás az induláshoz. A belefutkosós startokat nem nagyon preferálom. Namármost egy másfél méter hóval beburkolt sípályán a növényzetre nem igazán lehet számítani. Marad az érzet, ami mint kiderült becsapós. Éreztem a szelet az arcomon, ernyő felhúz, kupola stabilizálódik. Befordulás menetirányba, az ernyő kezd elemelni......és a szél pont ezt a pillanatot választotta, hogy pihenjen egy kicsit, úgyhogy visszahuppanás ülepre és a légmozgás változatos jelzőkkel való illetése után még egy Chaplin-összes amíg visszamászok négykézláb, ernyőt rángatva a megfelelő startrészig.

Másodjára viszont tökéletesen összejött a start, két szempillantás és máris a beülőből kamillázom a távolodó talajt. A várakozásak megfelelőlen az első pár száz méter dobálós, rázós, utána viszont béke, nyugalom.....lenne, ha nem rikogatnék a havas hegycsúcsok látványától mint valami elmeháborodott.

A jól ismert helyen a nagy sziklafal tövénél megvan a szokott emelőtér, úgyhogy megy az kiemelkedés, nézelődés, szidom is magam, hogy nem hoztam valami jófajta mp3 muzsikát. A völgy fölött már állandó a szél, de hideg egyáltalán nincs, élveztem minden másodpercet. Munka, rohanás, főnök, idegbaj....mintha nem is az én életemben lennének, csak a szél zúgása és az átlag kétpercenkénti fogkerítésen kieresztett "bazzeg, de gyönyörű" rikkantások törik meg a csendet.

Leszállásnál nem a megszokott placcomra mentem a falu szélén, hanem a nagypályával szemben lévő hegyen terpeszkedő tanuló-szekció szélét célzom meg. A leszállás sima, ernyőt hajtogat....jöhet a repülés végén megszokott forró csoki. :)

A másnap reggeli ébredés forgatókönyve hasonló, ezúttal viszont csak a kék eget látni, felhő egy szál se, ha a tegnapi volt az "ideal condition" akkor ez most az "awesome".... :D Reggeli után befutott Sandro barátom, jó volt végre beszélgetni egy jót. Ő egyébként a helyi pék, az elmúlt tíz évben sokszor és eredményesen keltettük a hangulatot a helyi szórakozóhelyeken.

Aztán irány a hegy, pacsi a sílifteseknek, egy gyors üdítő a hegy tetején lévő hüttében, ezekután pedig (ezúttal értelmezhető futófelületű lábbeliben) irány a starthely.

Ezen a napon már biztosra mentem, amiben segített az előző naphoz képest egy fokkal erősebb szél is.  A start elsőre sima ügy, de aztán jön a feketeleves. úgy 50 méteren érzem, hogy mozgolódik a kupola, épp kisfékezésre állnék amikor, hopsz 1/3-os csukódás, defrankó! Szerencsére a gyors, berögzült mozdulatnak hála gyk. magasságvesztés nélkül megúszom, aztán jöhet az előző napi relax-feeling. a völgy fölött már olyannyira kiszámítható a szél, hogy a fékeket összefogom és csak dőléssel kormányzok, csinálok 1-2 videósnittet, nézegetem a tiszteletet parancsoló sziklaormokat és persze vigyorgok mint a tejbetök.

A leszállást végül az utolsó pillanatban újratervezem. A tanulópálya melletti terület helyett úgy döntöttem, hogy a gyér forgalmú szánkópályára szállok le, legalább nem kell annyit gyalogolni. Pár másodperccel landolás előtt szándékosan közel húztam el egy kis faházikó tetejéhez, már csak a kaland kedvéért. :D

Zárásként hét órakor kocsiba be, ablakot le, könyököt ki........és irány haza. Hajnali egy órakor amikor Bandi barátommal meetingelek Fváron még mindig vigyorgok....és nem azért mert ráfagyott a képemre.