Globetrotter - Utazó blog

Tapasztalatok, országokról, tájakról, emberekről, (extrém) sportokról.....kalandok a nagyvilágban.

Címkék

1923 (1) 2011 (1) a8 (1) állvány (1) android (2) ausztria (2) autó (1) bela (1) billentyűzet (1) c8 (1) di (1) dinkelsbühl (1) donovaly (1) dropad (1) edam (1) expo (1) extrém (1) forgalom (1) gleccser (1) globetrotter (9) google (1) gouda (1) heropad (1) hollandia (1) hydrospeed (1) kajak (1) kerékpár (1) kiállítás (1) kiegészítő (1) klagendfurt (1) lesi (5) maps (1) mid (1) minimundus (1) németország (1) netherland (1) noce (1) nyugat (1) óceán (1) olaszország (1) ország (2) rafting (5) schwarza (1) see (1) (3) siklóernyő (2) sípálya (1) snowboard (1) sol (1) szlovákia (2) sztori (1) tablet (2) tartozék (1) táska (1) tél (1) teszt (2) (1) tonale (1) traffic (1) trekk (1) trekking (1) utazás (3) úticél (1) vadvíz (3) val (1) város (1) velden (1) vezetés (1) vicces (1) wörther (1) wörthi (1) zenithink (2) zt 180 (2) Címkefelhő

Friss topikok

2011.02.02. 16:47 Lesi_the_Globetrotter

Hójelentés hókorcsolyáról

A családomnak a tél egyet jelent az Olaszországi Forni di Soprával. A mostani egyhetes kiruccanás is emlékezetes marad, jókat csúsztam anyuval, Száva megtanult síelni, jó padawannak bizonyult, a harmadik napon már a nagypályán kanyargott le velem a Zoncolanon. Sikerült összefutni Sandro barátommal, néztem a napfelkeltétől vörös hegycsúcsokat kora reggel. Chuck teljes deríliumban szagolgatta a szálloda kertjében az éjszaka lepakolt őzbogyókat és lakonikusan tűrte, hogy egyszerre 3-4 gyerek (és néhány esetben felnőtt) gyurmázzon rajta. Az időnk remek volt a pálya pedig (hétköznapokon) szinte teljesen üres. Lokális otthonunkban a Villa Verdében nagy csapat, remek ételek (Millió köszönet a Séfnek Terinek a finomságokért), internet és műholdas tévé is várt minket, bár ez utóbi főleg arra szolgált, hogy az arra affinitást érzők ne maradjanak le a Tahó Világ aznapi részéről. Brrr. 

Az extremesportok.hu csapatának hála sikerült kipróbálnom a SledDogs cég hókorcsolya nevű kütyüjét. Gyakorlatilag a bigfoot következő evolúciós lépésének tekinthető, itt azonban a léc már nem is áll külön a cipőtöl, hanem egybe van építve a talpával. Első blikkre leginkább olyan, mintha egy láthatatlan léccel siklana a használó. Belülről nézve még érdekesebb, ugyanis ha megtaláljuk a súlyponti helyzetet meglepően könnyű vele siklani. Ez a helyzet pedig a sível ellentétben hátul van, gyakorlatilag mintha a sarkán csúszna az ember fia. Kicsit előredölve rögtön leakad a cipő orra, lehet szépeket zakózni, gurulni. Ennek a problémának a megoldására már készül az továbbfejlesztett változat. Maga a cipő meglepően kényelmes, a lábat jól tartja és kicsit sem nyom! Ez főleg nálam és a hasonlóan nagy és bütykös lábbal rendelkezőknek fontos dolog. Link a videó alatt.

 

http://extremesportok.hu/o.php?id=195

 

Egy napra átugrottunk a közeli Ravasclettoba. Jópár évvel ezelőtt törzshelyünk volt, már akkor nagyon szerettem a terepet, de azóta sokat fejlesztettek a pályarendszeren. Is. A kabinos lift mellett önkiszolgáló étterem nagyon finom kajákkal, az egyik liftnél álldogáló forraltboros hütte pedig transzparenssel bíztat a Facebook csoportjához való csatlakozásra. Új liftek, pályák és végre a kabinos lift alatt is le lehet csúszni a faluig, igaz anno 97 tájékán ezt már kiépített pálya nélkül sikerült abszolválnom. Száva is belejött a kanyargásba, a nagypályán már együtt tudtunk száguldozni, a kabin alatti pályán pedig anyuval csapattunk egyet, lezárva a hetet. Jó volt.

  

Szólj hozzá!


2010.07.11. 13:41 Lesi_the_Globetrotter

Dinkelsbühl - Nyugat • / • 1923 • /

 Rekordhosszúságú poszt következik, ráadásul idegen (igaz majd' 100 éves) tollakkal ékeskedő. :) A tavalyi a "Német romantika útján" fedőnevű kerékpártúrára készülve találtam a következő írást Dinkelsbühl-ről. Olvassátok és szívjátok magatokba ennek a különleges helynek az érzését.

 

 

Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 19. szám

Elek Artúr: Dinkelsbühl

 

Wir baunen nicht so feste
Wir sind ja hier nur Gäste
Wir wollen bauen fest hinein
Da wir sollten ewig sein.
(Egy dinkelsbühli ház felirata)

A határtalan tenger hullámai, melyek irgalmatlanul távoli idõkben ezt a tájékot elborították, mintha itt, a hajdani tengerfenéken mozdulatlanná kövültek volna, felületükön zöld fû sarjadt ki, hepe-hupáikat napfény és árnyék szántotta meg. Azóta hullámzik ez a tájék. A zöld rétek, a sárga rozstáblák, a fenyvek sötét foltjai lágyan ringatják a csónakázó szemet. A harangnak tengere innen rég elvonult, ez itt a béke tengerre.

A hajdani vizek is rég lefolytak. Ma már egy kis folyó zümmögi az öreg kõfalak hajas fülébe õsi danáját. A bõvizû Wörnitz kanyarogja körül lustán, el-elszélesedve, tespedt partjain sást és nádat nevelve, sötét medrében hínáros zöld klárisépítményeket csavargatva, acélszín sima vizével, melyet sok mérföldnyivel odább a Duna szomjas szája iszik föl. Minden folyóvíz völgyet jelent, a völgy kaptatók nélkül való utat, simát, biztosságosat, vándoremberek és vándorló tömegek vonulásának kedvezõt. Így lett a kicsiny Wörnitz szelíd völgye még ezer évvel ezelõtt a kalmárkaravánok és a hadak vonuló útja. S így lett a hosszú útnak, amely Augsburgból Nürnbergbe visz, a csöpp Dinkelsbühl a pihenõ-állomása, a selymet és a drága szöveteket, a napkeletrõl hozott ritka fûszerszámokat és egyéb drágaságokat szállító karavánoknak karaván-szerája. A Wörnitz azon a helyen kiszélesedik, vize apró szigetek között oszlik meg ágakra, átgázolásra alkalmasabb mint egyebütt. Nem egy majdani város köszönhette a keletkezését ilyenféle földrajzi föltételeknek. S az idõk meghozták a teljesedést. A néhány ember településébõl nagyobb település lett, a szaporodó házakat palánkokkal, majd falakkal építették körül, hogy megvédjék kóborállatoktól és kóbor emberektõl. A karavánok nyomában pedig egyre nagyobb lett a termékenység. A városka polgárai maguk is gazdagodtak, bõrt csereztek, posztót készítettek, kaszát és sarlót kalapáltak és a környék termékeny lankáin aratták az életet. Zúgott a várkapu elõtt a város malmában a bõség. A tizenötödik és a tizenhatodik század lett a kis Dinkelsbühl történetének fényes korszaka. Várkastélyokból portyázó mohó nagyurak ellen a császárok védték meg függetlenségét, "Birodalmi város" lett a címe, ami amolyan köztársaságfélét jelentett, legalább is a város belsõ életében. A polgármesterek és a városi tanácsosok intézték ügyeit, a császárnak csak kvártély, megvendégelés és kedveskedésül ajándék járt ki. Nem csoda, ha a polgárság önérzete megdagadt. Kijjebb tolta a városka határát, falaival egyre nagyobb területet zárt körül. A bástyafalak is egyre keményebb anyagból épültek, fölfelé megnõttek, harcias képû õrtornyok ugrottak ki belõle.

Majd keserves idõk következtek. A harmincéves háborúban is a vonuló ellenséges hadak útjába esett Dinkelsbühl. S hogy ez mit jelent, azt a mi nemzedékünk is megtanulta. Birodalmi hadak és svéd csapatok váltogatták föl benne egymást. A kis város egyforma megadással nyitotta meg nekik kapuit és rótta le a sarcokat és a megszállás költségeit. Harcias falainak és tornyainak bizony nem nagy hasznát látta. Meg vagyon írva, hogy egy ízben három század svéd gyalogos, meg egy lovas szakasz elég volt ahhoz, megadásra kényszerítse Dinkelsbühlt. 1634-Ben svédek tanyáztak a városban, mikor egyszer csak megjelentek falai alatt a császáriak és mint akkoriban ünnepélyesen mondták, bombázni kezdték a várost. Egy-két bomba elpukkant és Dinkelsbühl falai tornyostul megijedtek a város kényre-kegyre megadta magát. Ilyen megadások hosszú sorával van tele a harcias képû városka története.


És mégis félelmetes ábrázatúak azok a falak. Aki körüljárja õket, a századévek nehéz lélegzését érzi tövükben. Szinte látja, mint sétáltak belsõ védõfolyosóin nyársos és alabárdos polgárai és lestek ki aggodalmasan a lõréseken, hogyan hangzott föl idõnként a rémes kiáltás: "Jaj! Ellenség!" és riadt föl álmából a Szent György templom vészharangja, hogy megfagyassza hangjával az alvó emberek vérét. Valami véres harcokat ugyan nem igen láttak azok a falak, de arra elég jók voltak, hogy portyázó rablók, kóborgó martalócok rajtaütései ellen megóvják a várost. Ami nem ártalmas, annak nincsen is ádáz ellensége. Ez a magyarázata annak, hogy Dinkelsbühl falait a harcos évszázadok meghagyták épen. Olyan készségesen nyíltak meg kapui jó barátnak, ellenségnek, hogy senkinek sem lett oka ádáz haraggal gondolnia rájuk. Senkinek sem jutott eszébe, hogy a "földdel tegye egyenlõvé" õket.

De nem csak a falai maradtak illetetlenül Dinkelsbühlnek, hanem az egész belsõ terültet: utcái, templomai, házai. Az ellenség nem dúlt bennük, s mikor a harcok századai elvonultak és a napóleoni háborúk szörnyû elszállásolásait és sarcait is szerencsésen megállotta Dinkelsbühl, földrajzi helyzete, amely naggyá tette, az új idõk átalakító hatásából is kivonta: meghagyta kisvárosnak. Az elsõ vasutak messze elkerülték Dinkelsbühlt, mert a vasparipa nem a völgyek sima vonulatait keresi, hanem hegyen, vízen keresztül a legrövidebb utat. Ennek köszönhette Dinkelsbühl, hogy évtizedekig mozdonyok hortyogását és acélkerekek kattogását nem kellett hallgatnia. De karavánok sem vonultak meg falai között és császárok, királyok sem pihengettek többé benne. A hajdani kalmárzsivaj és harci zaj helyére a béke csöndje ereszkedett. És a nagy csöndesség, mint a mesebeli nagy álom, beburkolta a kis várost, megóvta az idõk rombolásától és építkezésétõl. A kis város népe élt békén, szaporodott és meghalt, de mind a kettõt módjával úgy, hogy végezetül akkorának maradt, mint amekkora volt. Annyi ember számára a falak között akadt hely elég, nem volt szükség se toldásra, sem új házak építésére. Röviden ez a magyarázata annak, hogy az a kis darab középkor, amit Dinkelsbühl jelent, szinte módosítatlanul, szinte õseredeti mivoltában maradt meg a mi korunkra.

Ívben meghajló utca vonul végig a város hosszában. Valamikor ezen hajtottak végig a sátoros szekerek, mikor a Nördlingennek nézõ városkapun befordultak. Az út vége egy másik városkapuhoz visz: az csukódott rá a kivonuló csapatokra. Néhány kisebb párhuzamos utca és a belõlük kisugárzó mellékutcák alkotják a város utcarendszerét. Hepehupás kövezetû utcák, cipõrontók, lábfájdítók, olyanfélék, mint a mi kisebb vidéki városainké, éppen csak hogy nagyobb a múltjuk: kövezetük kövén is századévek fegyverei csattogtak. És az utcákban kedves házak. Régiek - olykor idõtlenül régi - legtöbbjük festõi favázas szerkezetû, hajdani állapotától alig különbözõ. Kedvesek, de nem éppen jelentékenyek. Látszik, hogy Dinkelsbühl kispolgárok városa volt, úri nemzetségek, nagyot képzelõk és hatalmasat akarók nem éltek benne. Becsületes és jámbor posztócsinálók, tímárok, takácsok, kékfestõk, kovácsok városa, kik szabad idejükben földecskéjüket mûvelik a falakon túl, almát és szõlõt szüretelnek és ünnep napján dicsérik az Urat. Az Úr az egyetlen, akit hatalmas hajlékkal tiszteltek meg. Az õ dicsõségére építették Szent György templomát, amely lényege szerint olyan mint akármelyik dinkelsbühli polgárház: hosszúkás négyszög alapján emelkedõ négy fal, amelyet magas és meredek tetõ föd be. Igazi hombár, csak nagy és hatalmas oldalsó falait csúcsívesre hegyezett pillérek támogatják meg, a keskeny elejét négyszögletû kõtorony, melynek kapunyílása még román köríves, keskeny ablakai már csúcsíves nyílásúak. Igazán templomformája csak az épület hátuljának van, mely a kórus alakjának megfelelõen legömbölyített, a tetõvel együtt, amely befedi. A belseje egyetlen hajó, csillagboltozatú: olyan mint az egyetlen lélegzetre megnyílt lélek, amelyben verdesve röpköd a hit és a segítségért esenkedõ jaj. Dísze azonban kevés van. A képrombolók, a megszálló hadak martalócai sok drágaságot elhordhattak, képeit, szobrait, hajdani színes ablakait, drága templomi kincseit. Amije van, az jobbára késõbbi idõkben került beléje. A tizennyolcadik században Szent Aurelius teteme, amely most a Sebestyén oltár alatt üvegablak mögött nyugszik. Drága aranyhímes selyemruhába öltöztetve, ékszerrel, drágakõvel kirakva alussza álmát messze idegenben a gyermekivé összetöpörödött csontú ó-keresztény vértanú.

A templom elõtt a nagypiac, a város két fõutcájának találkozó helye. Itt vannak Dinkelsbühl díszépületei, a fafaragással ékes Deutsches Haus és társai, megannyi drága emléke a városnak. V. Károlyt, Maximiliánus császárt látták vendégül, valamikor a diadalmas Gusztáv Adolf, svédek nagyszívû királya költötte el bennük vacsoráját, minekelõtte szembekerült a dicsõséges halállal. Feliratos kõtáblák beszélnek ezekrõl az emlékekrõl a házak talán, szûkszavúan, méltóságosan, mint az olyan emlékekrõl szokás, melyek mindenki tudatában benne élnek.

Milyen emberek élnek vajon az ilyen félig elátkozott városkában? Néhányuk itt ül a szomszédságomban, a cukrászda utcai teraszán. Két idõsebb asszonyság kötögetve, horgolgatva szolgálatkészen és szemmel látható tisztelettel ontja a híreket egy betegesen csinos, kissé hûvös, kissé fagyos soványkás fiatal asszony elé. Fehér vászon ruhájában leereszkedõ figyelemmel hallgatja õket és közben buzgón hímez fehér fonállal fehér vásznat. Három idõskés férfi is ül az asztal körül, nyílván a városka honorátorai közül valók. Õk is beszélnek és én fél füllel hallgatom õket. Nagy esetek: a drága sör, az utazás bajai, ezen meg azon a vasúti állomáson kitûnõ borocskát mérnek, nem is nagyon drágán... Egészen szelídeknek látszanak. Csak mi lakozik bennök?

Hívja, húzza az embert a Szent György templom harangtornya. Csigalépcsõ visz föl belé, kõbõl való, fában folytatódó, odáig, hol a torony négyszegû része végzõdik és rajta a nyolcszegû része kezdõdik. A világ négy tája felé ellátni innen. Aránylag nem is magas a toronynak ez a pontja, alig magasabb, mint a templom tetejének élben összefutó két lejtõje, még is nagyszerûen kirajzolódik elébe a város képe. Beszélõ térkép. Olyan Dinkelsbühl fölülrõl nézve, mintha piros tetejû játékházakból volna összerakva. Összerakva szabályosan, takarosan, csinosan. Ami alulról nézve olyan éktelenül magas méretû bennük, a tetejük is, innen fölülrõl inkább játékos hatású. Míg a modern városképek (és például a régi olasz városoké is) összefüggõ tömböket mutatnak felülrõl utcánként, itt minden ház külön egyénnek hat azzal, hogy nem a hosszával fordul ki az utcára, hanem oromban kihegyesedõ jóval keskenyebb mélységével. Meredek tetejük le-föl cikázó mozgásával minden házat elkülönböztet a másiktól. Ezért olyan keresztül látszó felülrõl nézve Dinkelsbühl is, Rothenburg is. Pedig szorosan egymáshoz tapadnak mélyen benyúló oldalukkal a házak. Sûrû tömbjükben udvar nem nyit utat se világosságnak, se levegõnek. Udvarok - félénk kis zugok - legföljebb ott alakulnak, ahol a szomszédos házak kevésbé szorosan simulnak egymáshoz. Azokban a csenevész kis udvarokban is a néhány szál élõfa felülrõl amolyan játékfának hat, játékkertben sárga kacsalábon állongó, zöldre festett faforgácsból készült lombú gyermekjátéknak.

Milyen szép az ilyen egy korszakban, egységes ízlés szerint épült város! Semmi se zavarja benne a látást, tolakodóan vagy vetélkedve nem építették el egymás elõl a szomszédok az eget és a levegõt. Az utcákban nincsenek szertelen kiugrások, sem zûrzavart okozó tömegek. Mintha a polgárok békésen megegyeztek volna egymással, hogy ki hová, ki mekkora és milyen képûre építse a házát. S az emberek mûvét a természet is megszépítette. Mint bölcsõjében a gyermek, úgy ring a kis város a dajkálva himbálózó zöld lejtõk és halk völgyek ölében. Messze, a szemhatár szélén föltüremkedõ magaslatokon szinte fenyegetõ feketeségû erdõk. És kéken nyílik rájuk az égnek nefelejcsszeme. Olyan édes, olyan vigasztaló kéken, hogy az ember minden rossz gondolata mosolyogni kezd tõle.

Alkonyeste, hat óra elmúlt, a meleg már elhúzódik, a nyári nap még süt fényesen, de már inkább csak világít. Az árnyék már hûvös. A torony tövében nyújtózkodik a városka, mint az est elé készülõ ember a napi munka után. Mintha gyenge ásítását is hallanám. Körötte a várfalak békésen pihennek. Vonalukat minduntalan egy-egy õrtorony töri meg, szögletes vagy gömbölyû testû, kerek süveges vagy lépcsõs oromzatú építmény. A magasból óriási silbakoknak nézné õket az ember, amint vigyázz-állásban várják az éjszakát. Most mintha fénysugár érné egyenruhájuk gombját: kivilágosodnak az ablakaik. Szegény emberek laknak bennük, költõi lelkek, kik zöld borostyánnal futtatják be a fekete falakat, álmodozó-zöld füvet nevelnek a vár árkában és tarka virágok között gazdag ígéretû gyümölcsfákat. Édes csöndesség. Ember, madár, bogár mind elhallgatóban. De ekkor bûvös hangok szüremlenek föl. Ráhajtom fülemet a torony kõfalára és a szive zengését hallom. Megtört, lágy angyalhangok oldódnak ki köveibõl, mint estenden az illat a virágokból. Alul a templomban az orgona szól és hangjai dagadoznak, nem férnek el a templom hatalmas öblében, átjárják a köveket, úgy kéredzkednek föl az égi magasságok felé.

Milyen szép lenne most madárnak lenni, alkonyszínû albatrosznak és szárnyra kapva olyan éneket ujjongani az ég felé, hogy az álmos kisváros fölrezzenjen belé és szemét dörgölve kérdje: talán bizony újra fölkelt már a nap?

 

Szólj hozzá!

Címkék: németország nyugat 1923 dinkelsbühl


2010.05.19. 13:24 Lesi_the_Globetrotter

a repülésről mindenféle

A siklóernyős vonulatot leszámítva, eddig valahogy kimaradt a repülés, ami már nagyon hosszú ideje meghatározó "szerelem" az életemben.

Ami mindenesetre bizonyos, hogy a későbbi időkre fontos tervezési prioritást élvez a kisgépes vizsga letétele (félig már folyamatban), esetleg ha rám szakadna a Nemzeti Bank egy (két, három?) gépmadár birtoklása. Annyira más szemszögből látja az ember a világot madártávlatból, hogy számomra ez egy megunhatatlan élmény. A Kiskunsági Nemzeti Park, aminek futóhomokos talaja a nyári napsütésben úgy ragyog, mintha hóval lenne borítva a táj, egy Li-2-es roncs meglepetésszerű megpillantása a Mecsek egyik csúcsán, Budapest lenyűgöző panorámája a reggeli párában a kedvesemmel. Csupa-csupa nagyszerű élmény.

 

És ott vannak a "sorstársak". A repüléssel beoltott légi-emberek, akikkel mindig élmény beszélgetni. Kávézni és beszélgetni a Matkópusztai repülőtéren tankolás alatt, alkatrészt vinni a pécsi reptérre a lerobbant gépnek és hálás pilótájának. Nemrég beléptem egy repülőklubba, úgyhogy ezirányú addikcióim úgy néz ki jó időre kezelve vannak. :)

A nagygépes repülés kicsit más tészta. Sokaknak olyan természetes lett gépre szállni mint egy távolsági buszra. Pedig megvan a megdöbbentő varázsa annak, hogy egy óriási szárnyas konzervdoboz esetenként több száz emberrel felröppen és (legtöbbször) le sem pottyan. Amikor csak tehetem bekéredzkedek a pilótafülkébe, no igen, és legtöbbször szívesen kipenderíteném a pilótákat, hogy átvegyem a hatalmat. :)

Végül néhány jótanács, gondolat repüléshez:

- check in-hez sorbanállás alatt kötelező a "szúrd ki a terroristát" játék

- parázósoknak: a legbiztonságosabb hely a gép végén van, baj esetén ez legtöbbször letörik, növelve a túlélési esélyeket (magyarán kisebb az esélye, hogy szénné égsz a kerozintartályoktól)

- Jó előre érdemes fórumokon nézelődni egy adott útvonalról. London Heathrowra repüléskor például érdemes a jobb oldalon helyet foglalni, hogy meglegyen a londoni panoráma :)

Szólj hozzá!


2010.04.14. 23:53 Lesi_the_Globetrotter

A Loire-völgy I. rész

Ez a poszt íródik már egy ideje. Mert bár a Loire nincs benne a top5 kedvencben, mégis meghatárózó, mivel nagyjából összesen egy évet (vagyis kereken 25 darab 13 napos kerékpártúrányit) éltem a Loire völgyében és bizony ezidő alatt sok emlékezetes élményben volt részem. És most itt nem csak életem első tisztességes berúgásáról van szó. :) Két részre bontottam, nagyjából emészthető méretűekre.

Induljunk tehát a túra analógiáját követve Orléans-ból. Maga a város érdekes kettősséget mutat, egyszerre van meg benne a modern kor és a középkori emlékek. Nyaranta a legendás katedrálistól alig egy kőhajításnyira éjszakákon át szól az élő Jazz, a közeli Olivet botanikus kertjében pedig nem egy délelőttöt eltöltöttem. No és mindenképpen meg kell említenem kedvenc pékségemet, ahol olyan sajtos, virslis bagouettet lehet kapni, hogy az ember fia a tíz ujját megnyalja utána. Kerékpáros betyároknak külön fícsör, hogy a bal parton a városból kiérve olyan területen halad a kerékpárút, ahol öklömnyi és mézédes epreket szedhet nyár elején az arra vándorló. Amíg el nem kapják. :)

Beaugency (amit következetesen Bözsenszi-nek ejt kis családunk a helyes Bózsanszi helyett) helyes kis városka,  nem is elsősorban a helyi kis nevezetességek (pl a leégett Cézár-torony) miatt kedves helyem, hanem a kempinggel szemben lévő homokpados szigetecske miatt, ahol szinte minden alkalommal rettenetes mezítlábas kispályás focinak csúfolt sportszerűséget műveltünk. :)

Chambord: Nem fogok minden kastélyt megemlíteni, a régióban ugyanis elég nagy az egy főre eső kastélyok száma és darab idő után elég unalmas is a legtöbb (X-ik Lajos ágya, ágy fölött szerető képe, faliszőnyeg kb), maradok az érdekesebbeknél. Chambord kétségtelenül az már csak a méretei miatt is. A monumentális épület a kettős csigalépcsőivel, 365 kéményével kétségtelenül megér vagy fél nap ráfordítást, a kastély tőszomszédságában pedig nagyon finomakat ehet a látogató, nagyon drágán...

 

Blois: Loir-et-Cher megye központja nagyon helyes városka, legtöbbször itt néztem meg a július 13-i tűzijátékot és meg kell mondjam mindig kitett magáért a város. A helyi kastélyon kívül (mely rövid idáig a Francia Királyság központja címet is birtokolta) ha erre jár valaki, az feltétlen menjen fel a katedrális melletti kilátókertbe ahonnan pazar kilátás nyílik a városra és a Loire-ra. Az itteni kemping pár éve bezárt, bár azóta se bontották le. Aki ilyen intézményt keresne, az 4-5 kilométerrel visszább a bal parton találhat egyet.

Chaumont: a város (falu?) önmagában nem különös, de a kastélya az igen, ide költözött a szerető Diana de Poitiers, miután Medici Katalin kiebrudalta Chenanceaux-ból (majd a második részben következik). A kastély relatíve kicsi, amolyan emberi léptékű méretekkel rendelkezik. Őspark, külön istálló és a mesés kastélytornyok, mindez egy domb tetején olyan kilátással, hogy elviselném minden reggel dekorációnak a reggeli kávémhoz.

Amboise: A fellegvár hangulatú kastélynál sokkal érdekesebb a Clos Lucé, ahol Leonardo da Vinci töltötte élete utolsó éveit és ahol ma a reneszánsz tudósnak szentelt múzeum lakhelye. A hangulatos város határában található a Minimundus mintájára épült mini-Loire-park, Tours felé indulva pedig európa egyik legnagyobb édesvizi akváriumát lelhetjük meg.

folyt.köv.

Szólj hozzá!


2010.04.09. 12:30 Lesi_the_Globetrotter

Kávészünetbenfeldobottfotó

Most csak ennyi, miközben egyszerre három klaviatúrán mint egy karmester csinálom a dolgom. Hajjaj, ez van ha megérint a légcsavar szele. :)  Egyre biztosabb, hogy valamely dolgos hétvégi napom felét szabotálom egy kis szálldosásra. Éjszaka viszont végre becsszóra befejezem azt a posztot ami már jó ideje formálódik. :) Addigis, jó leszállást mindenkinek!

Szólj hozzá!


2010.04.05. 20:50 Lesi_the_Globetrotter

Extrém vezetési helyzetek

Ma jöttem hazafelé az autópályán, szakadó esőben és természetesen betartva a szabályos sebességlimitet. :) Félúton a vezetőoldali ablaktörlő sztrájkba lépett, mozogni mozgott ugyan, de zéró hatásfokú törlést lebonyolítva. A hiba egyértelmű: meglazult a tartócsavar. Ezen helyzet átlagos megoldása, hogy az ember félreáll ahol tud, kér egy megfelelő villáskulcsot a benzinkutastól, nekiesik a csavarnak és változatos trágárságokat morogva várja, hogy az ünnepi hacuka mikor ereszti át végleg az égi áldást az alsóruházat irányába. Mondanom sem kell ezt a megoldást reflexszerűenelvetettem, sőt telefonáltam (szigorúan headsettel), vettem két programot az apple store-ban, majd a diktafon programmal lejegyeztem ezt a postot......

 

Eme hangulatkeltőnek szánt bevezető után azért leszögezném, ezt azért otthon ne próbálja ki senki. Érteni úgyis csak az fogja, aki túl van legalább félmillió kilóméter vezetésen. Viszont ennek analógiájára eszembe jutott néhány megszívlelendő jótanács, kezdő világvándorok számára:

- Ha eltévedsz kérdezz! Tőlünk szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban ugyanis a hazai átlagtól eltérően, nem kell attól tartanunk, hogy a megkérdezett kb. jó, hogy nem köp egyet "segítőkészségében". Nyelvismeret hiánya esetén aktív aktivity.

- Elszakadó autóékszíj esetén bizonyos műszálas női harisnyák több kísérlet során megfelelő idiéglenes megoldásnak bizonyultak. (az első szerelőig természetesen)

- Soha, ismétlem SOHA ne menj abba bele, hogy egy rövidzárlatos, minden fényforrás nélküli lerobbant autóval éjszaka egy autópályán vontassanak "csak az első parkolóig". Életem egyik legrémesebb hét kilómétere volt.

- Ha nincs GPS-ed akkor sosem lehet elég térkép nálad. Tavaly ősszel Belgiumba három különböző térképet vittünk magunkal és annyira különbözőek voltak, hogy mindháromból is alig-alig sikerült rekonstruálni a valóságot, így is sikerült olyan helyre autózni, amely egyik térkép szerint sem létező főútvonal.

-  Sok országban rendkívül eltérő stílusban vezetnek akármelyik szélsőértéket nézzük. Alapvetően három csoport van. Az első a "szabályos", jellemzően Németek, Angolok stb. Mennek, de betartják az alapvető szabályokat. A második csapat a "mazsoláknak életveszélyes", ilyen Olaszország és Franciaország egyes részei, főként déli országokra jellemző. Szabályok nuku és ha nem tudsz igazodni a helyi sajátosságokhoz akkor bizony rémálomtúrára készülhetsz. A harmadik metszet pedig a "balfék". Tökéletes példa rá Ausztria, ahol az utóbbi évek divatja az anyósülésen pocakot ölelve hortyogó férj és a kormányra vérhólyagot szorító feleség. Az idegbaj garantált.

- És természetesen a legalapvető tanács, egy irodalmi gyöngyszem.

 

NE ESS PÁNIKBA!

Szólj hozzá!

Címkék: autó extrém vezetés


süti beállítások módosítása